Bejegyezte: István 2017 - márc - 27 0 Hozzászólás
Március 25-én, 38 horgász részvételével, kicsit szeles napon, de ennek ellenére jó hangulatban zárult a BAHE 2107-es háziversenye. Nagy örömünkre szolgált, hogy a versenyen részt vett a Balatonakali-i baráti horgászegyesület 6 tagja is, melyek ráadásul olyan lendületet vettek a verseny alatt, hogy megnyerték a csapatversenyt a Balástyai Alkotmány Horgász Egyesület 6 tagjából verbuválódott csapattal szemben. Gratulálunk nekik ezúton is! Visszavágó következik, nem hagyjuk ennyiben! 🙂 Sok szép pikkelyes tőponty került a haltartókba a  verseny alkalmával, több mint 130 kg, összesen 134 610 gr-nyi fogott összsúlyban, ami a 4 és fél órás versenyen kimagasló teljesítménynek nevezhető. Elmondható, hogy a horgászok több mint fele fogott pontyot, volt aki 15 kg fölötti összsúlyban tudta ezt produkálni, volt akinek csak 1-2 darab került a haltartójába. A felnőttek mellett 2 gyermek is indult a versenyen, akik nagy lelkesedéssel, kitartással, büszkeséggel és vidámsággal horgásztak a verseny végét jelentő kürtszó elhangzásáig. Gratulálunk a kitartásukért, lelkesedésükért, örülünk, hogy velünk voltak! A verseny végeztével ízletes meleg étel várta a horgászokat és Dörmő Jánosné jóvoltából rendkívül finom sütemény is kerülhetett szétosztásra! Ezúton is köszönjük a felajánlást Eszti! A kajajegy nélküliek éhen maradtak, nélkülözniük kellett a finomságokat 🙂   Eredmények a következöek lettek: Egyéni felnőtt kategóriában: I.  Kovács András (Oszi) : 15105 gr. II. Lestyán Csaba : 11675 gr. III. Farkas László : 10935 gr.   Gyermek kategóriában: I.  Paragi Bence : 1975 gr. II. Csatordai Csongor : 45 gr.   Csapatvesenyben: I.  Balatonakali-i baráti horgászegyesület tagjai összesen : 14450 gr, II. Balástyai Alkotmány Horgász Egyesület tagjai összesen : 13850 gr.   Fotók hamarosan fellelhetőek lesznek a képgalériában.   Tisztelettel, a vezetőség  

Hozzászolás nincs engedélyezve.